Erdélyben a 16. században virágzott a zenei kultúra. Ebből arra következtethetünk, hogy gyulafehérvári udvarában virtuóz zenészek áramlottak, akiknek szakmai színvonala hasonló volt, mint az Európa és Anglia számos más udvarában játszó zenészeké.
Báthory Zsigmondnak 1590 és 1599 között öt velencei kiadást szenteltek. Számos külföldi muzsikust állított szolgálatába: főként olaszokat, de voltak németek és lengyelek is. Ebben szerepet játszott Báthory képzettsége és szoros kapcsolata az olaszokkal és a Habsburgokkal. Személyes ízlése alakította az udvar fényét és ez képezte az alapját sajátos zenekarainak, amelyek állítólag egyedülállóak voltak az erdélyi fejedelmi udvarok sorában.

Báthory legtöbb külföldi zenészéről a meglévő ismereteink hiányosak. Csak néhány esetben vannak a kutatók birtokában érdemi adatok életükről, pályafutásukról és tevékenységükről.  

Báthory egyik olasz muzsikusa, Pietro Busto 1595-ben úgy jellemezte a fejedelmet, mint egy „nagyon jó zenész minden hangszeren [,] és olyan jól komponál, mint a legnevesebb szerzők”.

1595 márciusában, már Velencében, Giovanni Battista Mosto zeneszerző kiadta első könyvét a madrigálról, a hangszerek nélküli kamarazenéről. Ebben a Báthorynak dedikált művében Mosto bevallotta, hogy madrigálokat főként Erdélyben komponált. Nagyon valószínű, hogy a zenész volt a felelős Báthory Zsigmond és Habsburg Mária Krisztierna esküvői zenéjéért (1595 nyarán).