Báthory Gábor (1608-1613) zárta a Báthory családból származó erdélyi fejedelmek körét. Közülük az első, István, Erdély egyik legfelvilágosultabb fejedelme volt, míg Gábor az egyik legvakmerőbb és legzsarnokibb mind közül.

Egyedülálló “tehetségéről” volt nevezetes, hogy szabotálta saját lakosságát, folyamatosan zaklatta az erdélyi városokat, támadott és gyilkolt mindenféle logika nélkül, kivéve saját őrült hatalmi ambícióit, amelyek végül tragikus véget értek. „Őrült kutyamódra támadta az erdélyi bégek és előkelők vagyonát és családjait. Az ellenszegülők egy részét megöli, másokat száműz” (Kiatip Celebi, oszmán krónikás).

Báthory Gábor meg akarta változtatni a fejedelemség politikai és felekezeti struktúráját, amelyet túl bonyolultnak tartott ahhoz, hogy tekintélyelvűen irányítsa és ennek az álomnak a fő ellenfelei a szabad városok voltak, amelyeket egyenként támadott meg – Nagyszeben, Kolozsvár és Brassó.

Halálos vetélytársát, Bethlen Gábort 1613-ban Gyulafehérváron Erdély fejedelmévé koronázták, Báthory Gábort pedig Nagyvárad közelében saját katonái ölték meg egy rajtaütésben: „Ez idő tájt az egyik nagyúr néhány puskást állított a hágónál, és megölték a Deli Kiralt (az Őrült Királyt), amint éppen arra járt.”(Mihai Guboglu, Török krónikák a román országokról).